Szeretek webshopból rendelni, legyen szó könyvekről, ruhákról, vagy akár táskákról is!

Tudom, hogy az idősebb korosztály még sokszor ódzkodik az internetes vásárlástól, mert ők ahhoz vannak szokva, hogy elmennek egy boltba, megnézik az árukat élőben, ahol van lehetőségük megfogdosni, felpróbálni és kipróbálni, attól függően, hogy éppen miről van szó, és csak ezután veszik meg.

A fiatalabb generációknál ez a tendencia már sokkal másabb. Magamon is azt vettem észre, hogy egyre többször részesítem előnyben a webáruházakat, mert azokon sokkal gyorsabb és kényelmesebb a vásárlás. Persze eleinte kicsit én is ódzkodtam a dologtól, mert én is ahhoz voltam szokva, hogy vásárlás előtt élőben is megnézhetem a kiválasztott árut, de aztán egyszer gyűjtöttem némi „bátorságot” és rendeltem egy könyvet webáruházból. Azért egy könyvet választottam, mert azzal azért mégiscsak nehéz mellé lőni.

Mivel akkor nagyon jó tapasztalataim voltak az internetes rendeléssel kapcsolatban, úgy döntöttem, hogy a későbbiekben többször is emellett az opció mellett fogok dönteni. Hogy miért? Nagyon egyszerű a válasz: Ki ne akarna kényelmesen, teát szürcsölgetve vásárolni a kanapéjáról, ahelyett, hogy utazgatnia kelljen és emberek között tolongania egy zsúfolt boltban?! Na ugye! Arról nem is beszélve, hogy ha webáruházból rendelek valamit, akkor a termékek sokszor olcsóbbak, mintha bemennék értük a boltba. Ez utóbbinak nem tudom mi az oka, de végtére is nem fontos. A lényeg az, hogy a webáruházas vásárlásokkal sokszor még spórolhatok is.

Eleinte csak tárgyakat mertem az internetről rendelni és vásárolni, mint a már említett könyvek, na meg a különböző elektronikai eszközök, de később mikor már bátrabb lettem, akkor már olyan dolgokkal is nekiálltam próbálkozni, mint a különböző divatcikkek: Ruhadarabok, cipők, táskák. Tudom, hogy ezek a dolgok sokak szerint elég rizikósok, de higgyenek nekem, bátran lehet vásárolni ruhát, cipőt és táskát is webshopból!

Persze mindez nem azt jelenti, hogy rendes boltoknak már a közelébe sem megyek, hiszen egyrészt vannak dolgok, amiket praktikusabb élőben beszerezni, mint például az élelmiszer, másrészt pedig néha én is szeretek a klasszikus módon vásárolni. Egy dolgot azonban mindig webshopból rendelek: Táskát.

Még valamikor tavasszal, mikor már lélekben a nagy nyári vakációra készültem, szükségem volt egy új bőröndre, ami kellő méretű és strapabíró ahhoz, hogy nyugodt szívvel fel merjem vinni a repülőre. Na jó, ha teljesen őszinte akarnék lenni, akkor bevallhatnám, hogy apukám ezer éves bőröndje is megfelelhetett volna erre a célra, de a szívem mélyén vágytam egy olyanra, ami nemcsak praktikus, hanem tükrözi az egyéniségemet is. Egy szó mint száz, a barátnőm ajánlott egy webshopot, ahol nagy választék van bőröndökből. Megnyugtatott, hogy nagyon korrekt és megbízható cég, szóval merjek nyugodt szívvel rendelni tőlük. Mondjuk így, hogy már elég tapasztalt vagyok az internetes rendelés témakörében, eszembe sem jutott, hogy bármi gond lehetne velük, de attól még örültem, hogy a barátnőm megbízhatónak találta őket.

Csupán csak egy bajom volt ezzel a táskás, bőröndös webshoppal. Olyan nagy a választék, hogy alig bírtam kiválasztani, hogy végül melyik bőröndöt rendeljem a nagy utazásra. Nem mondom, megfordult a fejemben, hogy megengedhetnék magamnak akár egynél több bőröndöt is, de sajnos nem utazgatok olyan gyakran a világban, hogy változatossá kelljen tennem az „utazós” külsőmet. Megunni sem tudok egy bőröndöt jó pár évig, hiszen javarészt évente csak egyszer, max kétszer látom a bőröndöt, mert elég kevésszer van időm, lehetőségem és anyagi keretem arra, hogy utazzak.

A legjobban az tetszett a bőrönd választékban, hogy külön olyan kategóriák is voltak a honlapon, amik kifejezetten megfelelnek egy-egy bizonyos légi társaság poggyászméret követelményeinek. Ez nagyban megkönnyítette a választásomat, mert biztos lehettem abban, hogy a kiválasztott bőrönd biztos meg fog felelni a repülőn. Korábban nem tudtam, hogy árulnak direkt olyan bőröndöket, amik bizonyos légitársaságok követelményei szerint készülnek, de mikor ezt megtudtam, nagyon felderültem. Lefogadom, hogy pár évtizeddel korábban ilyesmire még nem volt lehetőség.

Szerencsére ezek között a speciális bőröndök között is nagyon nagy volt a választék. Nemcsak fekete és szürke volt, hanem rengeteg színű és formájú, hogy minden nem, korosztály és stílus megtalálhassa a hozzá leginkább passzolót. Én abban biztos voltam, hogy gurulós bőrönd mellett fogom letenni a voksomat, hiszen ki akarna cipekedni, ha nem muszáj. Ezek után már csak a színről és az anyagról kellett döntenem. Úgy voltam vele, hogy egy kemény falú bőrönd biztos jobban megvédi a cuccaimat, mint egy puha, ezért egy idő után már csak keményfalú bőröndöket néztem. Hosszas válogatás után végül egy lila, kemény falú, gurulós bőröndöt tettem be a kosaramba. A lila, egy lime színű és egy rózsaszín között vacilláltam, mert imádom az élénk színeket, de a rózsaszín talán túlságosan is doktor szöszis, a lime színű pedig túlságosan nyárias, ezért mondjuk egy esetleges téli utazás során furcsán mutatna. A lila viszont praktikus, télen és nyáron is megfelelő szín, ráadásul benne van a top három kedvencemben.

A rendelés könnyen és gyorsan ment, a bőrönd hamar megérkezett hozzám, részben azért, mert hamar megrendeltem, másrészt pedig azért, mert a webshop ígérete szerint a megrendelt termékek 1-3 munkanap alatt megérkeznek a megrendelőhöz. Maga a bőrönd nemcsak a honlapon, képen mutatott jól, hanem élőben is, vagy talán élőben még egy fokkal jobban is.

Az utazásom során többen is megdicsérték, hogy milyen stílusos a bőröndöm, én pedig a dicséretek után még büszkébben húztam magam után a reptéren, az utcán és a szállodában is. Persze nem csak ez volt az oka annak, hogy a vakáció kifejezetten remek volt. Ehhez kellett a csodás helyszín, a napsütötte tengerpart, finom koktélok és persze a barátnőim is, akik nélkül sokkal unalmasabb lenne az élet!

Annak ellenére, hogy idén ősszel elég meleg és nyárias az idő, tudom, hogy a nyár még nagyon messze van, és sokat kell várni a következő nagy utazásra, de legalább van mire visszagondolni a hosszú, sötét téli estéken. Persze az ősznek és a télnek is megvan a maga varázsa, például a sárguló levelek, a ropogó hó a talpad alatt, na meg a karácsony, de ettől függetlenül szerintem mindenki egyet ért velem abban, hogy a nyári vakáció az év fénypontja.

Lassan annak is eljön majd az ideje, hogy a barátnőim és én elkezdjük tervezni a jövő nyári nyaralást, hiszen minél hamarabb lefoglaljuk, annál kedvezményesebb áron tudunk szórakozni. Egyelőre még csak három dolog biztos: Hogy velem lesznek a barátnőim, hogy bárhova megyünk is, jól fogjuk érezni magunkat és hogy biztosan a lila bőröndömbe fogok pakolni, mert az tökéletes az utazásokhoz.

Profit