Miért alkalmaznak MLM-es vonalon is hírességeket?

Biztos tudjátok, mire gondolok. Amikor valamiféle ismert közszereplő, vagy „celebritás” lesz a reklámarca valaminek…

Nos, a mai kor marketingjének megvan ez a pszichológiája: tudják, annyira mediatizált az életünk, annyira kötődünk manapság ismert szimbólumokhoz (egy ismert ember arca is lehet az), hogy megnyugtat minket egy szolgáltatás igénybevételekor, vagy eszköz megvásárlásakor annak a szimbólumnak a jelenléte, ami igazolja döntésünket, előre. Ez se nem jó, sem nem rossz. Ez csak egy módszer. Nem kell félni tőle, nem tehet semmiről, hisz ahhoz, hogy valamit értékesítsen az, aki árulja, fel kell hívja rá a figyelmet.

Láttam egy másik jó dolgot (ha tetszik, módszert), a minap, ami ráadásul egyből be is jött. (Ennek mondjuk köze sincs az MLM-hez, de maradjunk ezen jelenség megértésének a vonalán) Azonnali kijelzőcsere kedvező áron – ez volt az. Kattintsatok rá (az lcdfix.hu oldalra fogtok jutni), és lássátok meg, hogy miért van ez így, amiről írok. (Vagy legalábbis miért láthatom én ezt így…) Van a szlogenben két hívószó, az azonnaliság, és az olcsóság. Helyesebben, a kedvező ár, mert az olcsóság félreérthető – itt is a jó értelemben vett „olcsóságról” van szó. A másik pont az ellenkezőjét jelenti annak, mint ami az LCD FIX nevű helynél a lényeg. Ismerten keresett dolgokkal keltik fel a figyelmet az „Azonnali kijelzőcsere kedvező áron” szlogennel, de ha mostanra tényleg odakattintottatok, láthatjátok, hogy jobb dolgokat ajánlanak, mint amit el tudtatok képzelni. Én legalábbis nem hittem, hogy ilyen határidőkkel, ennyire jó áron dolgozó szerviz létezhet. (Összegezve, a figyelemfelhívás, a bizalomkeltés kell, és utána jó, ha azt is biztosítják, hogy utánanézhessetek magának az értékesíteni kívánt dolognak, természetesen)

Mert, ha nem élnek ezzel az eszközzel, ti hogy találtatok volna rájuk? Illetve én hogyan? Azonnali kijelzőcsere?? Szóval nem úgy működik, hogy egy balul sikerült hétvége után beviszem mondjuk a telefonomat és remélem, hogy még azon a héten meglesz a kijelzőjének a kijavítása? Hanem ott helyben megcsinálnak egy ilyet, még azon a DÉLUTÁNON?

Ők tényleg képesek erre (erről beszéltem, ellenőrizhetők), és még valami olyasmit is megcsinálnak, ami hasonlít a fenti, celebes/sztáros módszererre. A legnépszerűbb logókat teszik ki ugyanis, és a legkedveltebb márkákat említik. Az Apple az már valami olyasmi, mint Brad Pitt, nem? És a Samsung is… Talán egyre inkább a Xiaomiról is elmondható továbbá ugyanez. Ennek a jelenségnek a hátterében persze komolyabb üzleti megfontolás is van, ami találkozik mindenben a MI igényeinkkel! Hiszen ilyen eszközökből van a legtöbb nálunk, polgári felhasználóknál, nem? Az LCD FIX hát természetesen ezekre is koncentrált, amikor kialakította a kínálati palettáját. És ezeknek az ismert gyártók által készített okoseszközöknek a lényegi része a kijelző, ami a leggyakrabban is sérülhet. Ezért ebben képezték magukat talán a leglátványosabban (mert ilyesmi jellegű probléma lehet a leggyakoribb). Viszont ez természetesen nem jelenti azt, hogy mást ne csinálnának, mással ne foglalkoznának, még az sem igaz, hogy csak okostelefont, vagy az okostelefonokkal rokontermék tableteket vihetnénk hozzájuk – várnak ők mindenféle egyebeket is. Pusztán csak, arra kell rámenni, ami kelendő, amikor csak annyira van esélyed, hogy pár szóban bemutatkozz.

Van „Akkumulátor csere” menüpont is, a kijelzőkkel való foglalkozás mellett. Erre gondoltam az alatt, hogy az Azonnali kijelzőcsere kedvező áron nem foglal magába mindent, maximum csak egy keveset. Vannak felújított készülékek is náluk, ami szintén nem egy indokolatlanul megjelenő piaci szegmens, a mai elszállt árak és megterhelt pénztárcák időszakában, valamint tényleg sorolják a honlapjuk fejlécében a népszerű márkákat még, amiket javítanak.

Azonban említettem a képességüket (illetve a képesítésüket talán), ami egészen egyedi és komoly szintet üt meg a kijelzőjavításra. Ami hazai viszonylatban tényleg komolyan kiemelkedő dolgot üt meg. Mire gondoltam pontosan? Egyedülálló garanciát biztosítanak, de miért? Mitől működnek ezek a javítások, ilyen érzékeny eszközök esetén ilyen jól? Nos, ez a szerviz még úgy is képes gyári kijelzők beszerzésére, hogy az ilyesmi nagyon nem elterjedt – lesz jó pár szerviz az életünkben, akiknél tapasztalni fogjuk, hogy rámondják: lehetetlen. Gyári? – olyan nincs… De az LCD FIX-nek mégis megy, mert elvetették azt, hogy olyan eszközt szolgáltassanak vissza a javítás után, ami nehézkesebben és kényelmetlenebbül működik, mint újkorában. Van ugyanis kapcsolatuk egy olyan európai hálózattal rendelkező céggel, amely tud ebben segíteni. És egy szintén egyedi, kínai technológia alkalmazásával tudnak hibátlan munkát végezve javítani effélét. Le tudják választani az LCD modulrétegéről a törött üveget – mármint az ún. érintőüveget. Pedig ezek manapság többrétű ragasztással vannak megoldva, szóval kell a speciális eljárás. Az Apple okostelefonjainál ráadásul egyben van az érintő felület az LCD-vel, emiatt pedig kell a gyári alkatrész szintén, valóban, ugyanis valami minőségtelenebb utángyártott dolog nem csak, hogy nem adná azt az érzetet, mint a törés előtt, de nem is működne rendesen.

Egészen pontosan ők írják, hogy a megoldásuk végeredményben a gyárival 99%-ban egyező végeredményt hoz majd létre. Nos, ilyet tudnak többek között ők. Ez így összességében pedig – sokadjára mondom -, hogy valóban egyedi ezen a piacon, itthon is, ugyanakkor nem ez a szolgáltatásaik között a legolcsóbb. Noha ők semmiben sem kiugróan drágák. Piacképes módon lövik be az összegeket, amiket mindezért elkérnek, ugyanakkor az is bevállalják, hogy így a legolcsóbbnak lenni nem lehet. Gondoljunk bele: a lehetetlenség határát súrolóan különleges megoldás, különlegesen gyorsan kivitelezve többnyire. És a sokoldalúság… Ezt mind-mind ígérik az lcdfix.hu oldalon (Allee Bevásárlóközpont, I. emelet, Budapest).

Pontosabban, még mindig túlzok, ha azt sugallom, hogy leírtam mindent! Hiszem az eszközeink „belét” illetően egy rakás dolgot megcsinálnak még, és azok az eszközök az okosórákig bezárólag lehetnek mindenfélék, de tényleg. További fontos jelszavaik a saját kezű szolgáltatásleírásuk során: ügyfélközpontúság, mindenben PRÉMIUM színvonal, 6 hónapos teljeskörű garancia. Készleten van náluk az adott alkatrész, ami szintén nagyon fontos és egyben a magyarázata is annak, hogy nagyon gyorsak tudnak lenni, és van még egy olyan opció is, hogy magunk választhatunk alkatrészt. Ami így nem csak gyári új lehet (lehet bontott, stb.), viszont pozitívan befolyásolja a javítás árát, ha ezt szeretnénk. Egy rakás javítási tevékenység fél órától 3 órás időtartamig nyúlik – nekem a felső határ is már elképesztő.

Ne értékeljük túl tehát azokat a reklámfogásokat, amikkel valaki megszólít bennünket, de ha van bennük ötlet, azt díjazhatjuk azzal, hogy azt az ajánlatot nézzük át az elsők között. Az LCD FIX jó példa, hogy náluk mindennek utánaolvashatunk, meghökkentő részletességgel írják le a javítások mikéntjét is, de az is megkapó, hogy egy csomó ügyféli visszajelzés igazolja, hogy ők is megkapták azt, amiről az lcdfix.hu amúgy híres. Tényleg ilyen gyorsak, mint ahogy az híresztelődik róluk, és tényleg ilyen minőségiek is!

Profit