Az MLM-ből nem mindig, a kertészkedésből biztosan tudunk profitálni

Korábban próbálkoztam multi–level marketinggel, amikor otthon voltam a kislányommal. Én is bedőltem a csábító szakvaknak, mint sokan mások. Azonban rájöttem, hogy az mlm–ből csak nagyon kevés ember tud igazán profitálni, és a többieken gazdagszik meg, hisz ez a piramisjátékok lényege. Találtam azonban olyan elfoglaltságot, amiből viszont bárki tud profitálni. Ez pedig a kertészkedés. Nem feltétlen anyagi értelemben mondom ezt, hanem inkább egészség és spórolás terén. Hiszen sokkal jobban kijövünk anyagilag, ha magunknak megtermeljük a zöldségeket és a gyümölcsöket, amelyeket fogyasztani szoktunk, nem mellesleg sokkal egészségesebbek is. Hisz tudjuk, milyen vegyszerekkel vannak kezelve. Én magam is kialakítottam otthon egy kis veteményest, és nagy élvezettel csinálom. A különböző részeket viszont szerettem volna egymástól elválasztani, ebben pedig segítségemre volt a műanyag gyepszegély. Én akkor már jó ideje mindent a gazdabolt.hu–ról rendeltem, mert korábban sosem volt velük még problémám. Se magával a céggel, se az általuk forgalmazott termékek minőségével. Így hát a műanyag gyepszegélyt is innen terveztem megvásárolni.

Többféle közül tudtam válogatni, úgyhogy megtalálni a nekem megfelelőt nem volt éppen a legegyszerűbb feladat. Végül egy zöld színűre esett a választásom, mert ez a szín eggyel jobban elüt az alapvetően feketésbarna földtől. Így jobban látom, melyik ágyás hol kezdődik. Miután még kicsit körbenéztem az oldalon, és nem találtam mást, amit megvásárolnék, következett a rendelés. Már jól ismertem ezt a folyamatot, hiszen sokszor rendeltem a gazdabolt.hu – ról. Ki is választottam a szokásos házhoz szállítási módot, mert a személyes átvétel sajnos nálam nem jöhet szóba. Ugyanis elég messze vagyunk a Gazdabolt telephelyeitől, amelyek Szigetszentmiklóson találhatóak. Egyszer úgy jártunk a férjemmel, hogy a város közelében akadt dolgunk, és el akartunk menni az egyik üzletbe, mert tudta, hogy mennyire szeretek tőlük vásárolni. Még szerencse, hogy alaposan elolvastuk a gazdabolt.hu oldalát, ugyanis kiderült, hogy az egyik üzlet csak hétköznap van nyitva, a másik meg hétfőn és csütörtökön. Hadd ne mondjam, hogy egy hétvégi kiruccanást terveztünk. De hála a gazdabolt.hu részletes és informatív honlapjának, nem utaztunk oda feleslegesen.

Az oldalon személy szerint az egyik kedvencem a Gazdabolt TV. Nagyon szeretem ezeket az informatív kis videókat nézni, mert mindig tanulok belőlük valami újat. Ráadásul jobban is megjegyzem, mintha a videókban elhangzottakat olvasnám, mert vizuális típus vagyok. Így aztán kertészkedés közben könnyen tudom alkalmazni a látottakat. A Gazdabolt TV–nél az oldal tetején különböző címkéket találunk meg, amelyek egy témát ölelnek fel. Például, ha rákattintok a dió címkére, akkor videókat találok a dió betegségei elleni védekezésről, az afrikai diófúró légyről stb. Tehát sok–sok hasznos információt tudhatok meg. Annyira élvezem ezeket a videókat, hogy sokszor teljesen belemerülök a nézésükbe, és teljesen elfelejtem, hogy mennyi ideje is ülök egyhelyben a képernyőt bámulva!

Szerencsére a műanyag gyepszegély nagyon bevált az ágyásaimnál. Szépen elkülöníti a részeket, és egyébként összességében a kert is sokkal esztétikusabb ennek az eszköznek köszönhetően. Még egy dolog csatakozott a listámhoz, amin azok a termékek vannak, amelyekkel elégedett vagyok, és a gazdabolt.hu–ról rendeltem. Itt végképp eldőlt számomra, hogy nem érdemes mással próbálkozni, ha van egy oldal, amiben teljesen megbízhatok, mert pontosak, a kiszállítás is gyors, és még a forgalmazott termékek is jó minőségűek. Szép lassan a gazdabolt.hu–nak köszönhetően a férjemet is sikerült megfertőznöm a kertészkedés szenvedélyével.

Profit