Miről is beszélek? Például az akksival ellátott kerékpárokról. Az elektromos technológia meglétéről a közlekedésben. Talán sokan már nem is emlékeznek, de ilyen jellegű technológiákat még furcsának tűnő ügynökök kevésbé reklámozott módon, “házalva” próbáltak egy időben értékesíteni. Egyéni vevőket találva rá, akik láttak ebben fantáziát.
Mert sokan mondogatták: “Ez már nem tréfadolog, erre majd jogosítvány kell, hát előbb-utóbb motor fog hajtani mindent, nekem ez nem tetszik, maradok a réginél”. Persze, van még most is a társadalmat izgalomban tartó terület, mint amilyen az elektromos rollerek és azok KRESZ-ben történő szabályozása, de mondjuk a motorbolt.co.hu-n is látszik, hogy minden ilyesmi látványosan utat tört. Náluk is már egyértelműen kitölti a kínálat egy jelentős részét. A főoldali reklámjaikban már ezeket emelik ki, nagyon sok kategóriát alkalmaznak ezek árusítására és kiemelésére, és, mint kiderült tényleg sokan is fordulnak hozzájuk ezért.
Mi látszik még ebben a webshopban? Először is, hogy népszerű műfaj az elektromobilitás, mert van jócskán minden, ugyanakkor a Motorbolt nem is tartozik azok közé, aki oldalt választ és mellőzik onnantól a többi technológiát. Ugyanakkor az elektromos kerékpár árak sem vészesek már, és tényleg nem csak egy-két féléből választhatunk jelenleg. Szóval ők időben észre is vették, hogy be kell hozni az újat, de szerencsére ők nem kukázzák a régit. Ők arra ügyelnek, hogy minden legyen, minél nagyobb mennyiségben. Ügyfélközpontúság: kis túlzással, ha valaki akkumulátoros unikornist szeretne meglovagolni, a Motorbolt nem mondja, hogy lehetetlen. Nyilván a példám túlzóan szimbolikus, de a Motorbolt az első hely, ahol látványra sosem képződött meg egy felső határ. Addig és addig bővítik a kapacitás amíg kell. És abban lesz mindig minden a régi szerelemmárka Simsontól, a magyar gyártmányú hagyományos bicikliken át az elektromos rollerekig. Új és régi itt egybeforr.
A Motorbolt amúgy egy kétkerekűeknek és azok szerelmeseinek otthont adó paradicsomnak tűnt nekem elsőre. Hisz mi lenne az a bolt, ami a kiváló elektromos kerékpár árakra utazókat egyaránt vonzza és a régivágású bőrcsizmás nagy choppertulajdonosokat is? Hol találkozik két ennyire eltérő csoport rendszeresen? Itt aztán van minden, bár abroncsok például sokféle négykerekű járműre is megtalálhatók. Mondjuk quadokra, de gumik terén tényleg végtelen a skála: mezőgazdasági kocsiktól az utánfutókig. De, miért látszik úgy, hogy nekik a kétkerekűek azért a külön szívügyük? Nem csak a választék, meg a jó elektromos kerékpár árak miatt, hanem már az egészen kicsikre is céloznak. A nagyon kis gyermekekre, például Koliken műanyag kismotorral. Olyan, mintha el próbálnának ültetni a kis magokat a fejekben! Olyan, mintha az ő kínálat-kialakításuk mögött tényleg lenne valamilyen filozófiai-, eszmei elhivatottság. És ez nekem nagyon tetszik. Egy apró “műhely” a nagyvilágban, de összesűríti a világ minden ilyen irányú tudását egy helyre.
Szerencsére félig webshop a fő profiljuk, így nem csak dunaföldváriaknak elérhető a kínálat. De, még ha így is lenne, én akkor is azt javasolnám, hogy őket nézze, böngéssze mindenki! Mert itt tényleg nem csak egy-két szegmens látható, hanem minden! Egyetemi szakdolgozatot lehetne írni a választékukról, és azáltal le lehetne vezetni a közlekedési eszközök fejlődését. De, mint mondtam: webshop, szóval ne csak nézegessétek, hanem rendeljetek is!
Ez a jövőnk most egy ideig biztosan. És, amikor már sokáig formálta a jelent is, bármilyen új technológia is jöjjön még a mostaniak helyett, később, a Motorboltnál szerintem rögtön benne lesz a kínálatban. Példátlanul gyorsak és széleslátókörűek. Mindenkinek az ő boltjukat ajánlom! Nem csak azért, hogy értse mindenki, hova fejlődik a közlekedés, hanem azért is, mert minden XXI. századi boltnak ilyennek kéne lennie!