Két és fél éve dolgoztam már MLM-esként egy nagy amerikai cég hazai leányvállalatánál. Imádom a munkámat, mert nagyon pörgős, minden nap tartogat kihívásokat, a monotóniát hírből sem ismerem. Szerencsére a munkám során remekül kamatoztathatom a nagymamámtól örökölt legerősebb talentumomat, a beszélőkémet.
Már gyerekkoromban is lukat beszéltem bárki hasába, tini koromban pedig egy kereskedelmi középiskolába jártam, ahol én voltam a diákvállalkozásunk szószólója és marketing igazgatója egy személyben. (Arról nem is beszélve, hogy még a karácsonyi dekoráció legyártását is rám sózta a vállalkozási ismeretek tanárom.) „Te a homokot is eladnád a Szaharában!”, mondta mindig anyukám.

Az említett két és fél év alatt az összes rokonomnak, közelebbi és távolabbi barátomnak, valaha volt iskolatársaknak, tanáraimnak, és a régi kollégáknak is bemutattam a jelenlegi munkahelyem által nyújtott szolgáltatásokat. Sokan nyitottan álltak az ajánlatomhoz, és hamar a partnereimmé váltak. Hamar eljutottam arra a pontra, hogy alattam már öt szinten álltak partnerek, a hálózatom pedig összesen már hatvanöt főt számlált.
Persze, ez nem ok arra, hogy elkényelmesedjek, és a babérjaimon üljek, aztán várjam a sült galambot a számba repülni. Próbáltam új partnereket bevonni a saját szintemre, hogy minél többen legyenek majd a hálózatom tagjai.

Mindig is fontosnak tartottam az élethosszig tartó tanulást, és hiába pihent már a fiókban évek óta a vérrel és verítékkel megszerzett diploma és nyelvvizsgák, én mindig kitaláltam valamit, amit meg akartam tanulni. Akár intézményes keretek között, akár autodidakta módon, de állandóan palléroznom kellett az elmémet, vagy épp a testemet. Például beiratkoztam sárkányrepülős tanfolyamra, megtanultam basszusgitározni, vettem japán nyelvleckéket, de elsajátítottam a jobb agyféltekés rajzolás művészetét is. (Na, jó, beismerem, hogy ez utóbbival, csak próbálkoztam, mert rettentően tehetségtelen vagyok.)
Gyerekkorom óta szerettem volna megtanulni motorozni. Anyukám mindig bosszankodott, amikor a vakáció beköszöntével a Balatonra utaztunk, és az autópályán hatalmas hangrobbanás kíséretében húztak el mellettünk a motorosok, de én mindig is irigykedve néztem utánuk. Nem tudtam nagyobb szabadságot elképzelni, mint egy ilyen járgányon száguldani a kedvenc helyem, Balatonvilágos felé. Talán csak az MLM-es munkám adott ahhoz hasonló szabadságot, amilyennek a motorozást képzeltem.

Azt tudtam, hogy léteznek különböző kategóriájú motoros jogosítványok, de még nem tudtam, mi szerint kategorizálják őket, és ezáltal nyilván azt sem, hogy én milyet szeretnék. Utána néztem a neten, és kiderült, hogy a motor jogosítvány kategóriák kw és hengerűrtartalom szerint vannak osztályozva. Úgy döntöttem, hogy ha már lúd, akkor legyen kövér, és rögtön az „A” kategóriájú, avagy nagy motoros jogosítvánnyal kezdem. Meg kellett tudnom, hogy milyen feltételeknek kell megfelelnem, ha ilyen jogsit szeretnék. Az oldalon, ahonnan megtudtam, hogy a motor jogosítvány kategóriák kw alapján is osztályozásra kerülnek, megtudtam azt is, hogy idősebbnek kell lennem huszonnégy évesnél (alulról verem a harmincat), orvosi alkalmassági vizsgálatra lesz szükség (simaliba!), és alapfokú iskolai végzettségre (megvan úgy tizenhat éve).

Az oldal segítségével még egy kupont is kaptam, amivel kedvezményesen vásárolhattam motoros felszerelést. Az oktatáson remek tanárokkal találkoztam, már az elméleti képzés is nagyon érdekesnek bizonyult, és olyan tanácsokat kaptam, amelyeket később a gyakorlatban is kamatoztathattam. Végig nagyon segítőkészek voltak, empatikusan álltak még az olyan lelkes kezdőkhöz is, mint amilyen én voltam. A csoportban egyértelműen én voltam a „gyenge láncszem”, a többiek már mind ültek motoron, vagy legalább utaztak rajta, én viszont a gyakorlati képzésen kerültem először közelebb a kétkerekű szörnyetegekhez. Próbáltak rábeszélni, hogy kezdjek egy kisebb kategóriával, de a tudásszomjamnál csak a makacsságom erősebb, így ragaszkodtam a király kategóriához. A tanfolyam végére nagyon jó csapatot alkottunk a többi tanulóval, igazi barátságok is szövődtek a rövid időszak alatt. Rá kellett jönnöm, hogy a hálózatépítéshez jobb helyet keresve sem találhattam volna. A csoporttársaim döntő többsége vállalkozó szellemiségű, nyitott személyiség volt, akik szívesen fogadták az ajánlatomat. Nem akarom dicsérni magamat, de a tanfolyam végére a tizennégy csoporttársamból hatan már a hálózatomhoz tartoztak. Általuk pedig eljutottam olyan emberekhez is, akiket máskülönben nem ismertem volna meg.

A tanulság pedig ugyanaz, ami mindig: merjünk bátrak lenni, és az álmainkat megvalósítani! A tanulást pedig elkezdhetjük akár egy motoros jogsival is, miután kitaláltuk, hogy a motor jogosítvány kategóriák kw-ok alapján milyen motort szeretnénk vezetni. (Nagyot!)