Utcán jött segítség

Tegnap miközben vártam a buszt, egy srác kért útbaigazítást, mert Pestnek e részén nem volt otthon. Pár perc alatt rájöttem, hogy az útbaigazításon kívül, miért jött oda ez a fiatal, öltönyös srác hozzám. MLM rendszerben dolgozik egy nagy cégnél, mint pénzügyi tanácsadó. Na, fogtam is a fejemet, gondolhatjátok. Hány ilyen sztori van, és engem se először találtak meg az utcán.

lakásbiztosítás akció

Amikor viszont szóba hozta a lakásbiztosítás akció témáját, rögtön felcsillant a szemem. Pont erre volt szükségem, mivel épp lakásvétel kellős közepén állok, így meg is beszéltünk egy időpontot. Először azt hittem, hogy be akar engem is szervezni, viszont nem. Mivel neki nem az ügyfelekből van a pénze, hanem a bankoktól, így gyakorlatilag semmi veszteni valóm nincsen, lakásbiztosítás akció pedig mindig jól jön, mivel sajnos nem keresek túl sokat, és erre a kis külvárosi garzonlakásra is rengeteget kellett spórolnom.

Váratlan fordulat volt ez, mert nem erre számítottam tőle, de fiatal kora ellenére, nagyon szépen az ujjai köré csavart és hamar rátért a témára, mintha csak ráérzett volna, hogy éppen miben van szükségem segítségre. Annak ellenére, hogy tényleg maximum 22 éves lehetett, nagyon jó beszélőkéje volt, és úgy gondolom, hogy neki aztán tényleg van ehhez érzéke, és sikeres lehet benne, ebben az MLM rendszerben. Természetesen ehhez sok kitartás és még annál is több lakásbiztosítás akció kell, mert anélkül nem fog menni a dolog. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy a jövőheti személyes találkozón, milyen lakásbiztosítás akciókat tud majd nekem felkínálni, mivel a keretem erre elég karcsú, sajnos havi 5 ezer forintnál többet nem tudok erre szánni, szóval ez lenne a cél.

Mindenesetre már most közelebb érzem magam a célhoz, mivel eddig nem nagyon kaptam senkitől segítséget a lakásbiztosítással kapcsolatban. Ez az első saját tulajdonú ingatlanom, szóval nem szeretnem semmiképp sem a véletlenre bízni, és biztosan szeretnék lakásbiztosítást kötni. Az pedig, hogy ez akciós, nem feltétlen jelenti azt, hogy rossz is.

Profit