Az egyik kedvenc filmes szereplőm van a karácsonyi pólómon

Egy ideje már nagyon odafigyelek arra, hogy amilyen termékből csak tudok, fair trade-et vegyek. Így a termelőknek visszatérül a növénytermesztésbe fektetett költség és energia. Emellett idén én is elkezdtem a lehető legkisebb mennyiségűre csökkenteni a műanyag-használatomat, hogy hozzájáruljak a a környezetvédelemhez. Először is beszereztem pár hálót, amiben zöldségeket tudok venni a szokásos nejlonzacskók helyett, amik felhalmozódva a Földön hatalmas rombolást visznek véghez a természetben. Egyre többször látogatok csomagolásmentes boltokat, ahol szintén elkerülöm a zacskóhasználatot, a termékeket a saját dobozaimban viszem haza. Figyelek rá, hogy minél kevesebb hulladékot termeljek, amit pedig mégsem tudok elkerülni, azt szelektíven gyűjtöm és leviszem az erre kijelölt kukákba.

Hasonlóképpen vagyok a ruháimmal. Biztos ismerős helyzet a legtöbb ember számára, hogy a próbafülkében olyan jól álló, kényelmes és divatosan kinéző ruhadarabról egy pár nap használat után kiderül, hogy nem is a méretünk, nem áll jól ez a szín és el is áll az anyag itt-ott. Fogalmam sincs, hogy hogy történnek meg ezek, de velem már többször is előfordult, hogy az alig vagy egyáltalán nem is hordott vadi új ruhák használatlanul hevertek évekig a ruhásszekrényben. Ezeket aztán odaadom az unokatesóimnak vagy egy barátnőmnek, akinek tetszik és jó rá. Amiket nem tudok lepasszolni senkinek, azokat végül egy ruhagyűjtőbe visszük. Már egy-két éve azonban pont emiatt csak olyan ruhadarabokat veszek meg, amiket teljesen biztos, hogy hordani fogok. Sokáig nem mertem online webáruházakból ruhát rendelni, mert azt vallom, hogy a ruhákat, cipőt nem lehet személyes próba nélkül megvenni.

Az első pozitív csalódásom a webshopos ruhavásárlásban akkor történt, amikor a bátyámtól egy elég egyedi Yodá-s pólót kaptam karácsonyra, mert tudja, hogy az egyik kedvenc film- és könyvsorozatom a Star Wars. A póló a lolmarkt.hu webshopból rendelhető, de az üzleteikben országszerte több helyen személyesen is leadható a rendelés. Na, ez az a póló, amire azt mondom, hogy kiváló minőségű, és annak ellenére, hogy online rendelték, pont jó rám. A mérettáblázat alapján könnyen el lehet dönteni, hogy milyen nagyságú felsőt válasszunk. Kényelmes, puha pamut anyagból van, és a minta is nagyon tartós rajta. Hasonló mintákkal lehet kapni pulóvereket is, amik szintén prémium minőségű anyagból készülnek. Sokféle kategóriából lehet válogatni, ami a mintákat illeti: a férfi és női pólókon film, hobbi, alkohol, családi, explicit, leány- vagy legénybúcsú, magyaros, munka, páros és humoros témájú szövegek és grafikák díszelegnek.

A hab a tortán, hogy arra is van lehetőség, hogy egyéni nyomatú pólókat készíttessünk a lolmarkt.hu-val. Ezeket a rendeléseket csak személyesen lehet leadni az üzletekben a saját grafikánk átadásával. Ha ez nincs kész vagy nem vagyunk benne biztosak, hogy jól nézne ki a pólón, az üzletben szívesen segítenek és tanácsot adnak a grafikusok. Egy darab pólót is meg tudunk rendelni egyéni mintával, de akár huszat is. Transzfer- vagy szitanyomással készítik el őket vagy digitálisan nyomtatják. Kis mennyiségnél az ár a minta méretétől függ, nagyobb mennyiségnél pedig a pólók darabszámától, valamint a színek és a nyomatok számától függ. Az oldalon árajánlatot is tudunk kérni online vagy a megadott telefonszámon.

A házhozszállítás 1-2 munkanapon belül megtörténik a GLS futárszolgálatnak köszönhetően 7 és 18 óra között. A futárnak lehet üzenni a rendelés leadásakor, ha például a szállítás napján szeretnénk, ha felvenné velünk a kapcsolatot telefonon. A szállítási költség 990 Ft, viszont 10.000 Ft feletti vásárlás esetén ingyenes a kiszállítás. Persze a neves ünnepek előtt tovább is tarthat a kiszállítás, úgyhogy mindig ennek megfelelően kell kalkulálni, nehogy túl későn kapjuk meg a csomagot. A bátyám számolt vele, úgyhogy nem kerülgette gutaütés, hogy vajon időben ideér-e a póló. Azon izgult egy picit, hogy vajon jó lesz-e rám és tetszeni fog-e, de hamar kiderült, amikor felpróbáltam, hogy úgy áll, mintha csak rám öntötték volna. Akkor se lett volna semmi baj, ha nem jó rám, tudniillik a rendelt termékeket a szállítás után 14 napon belül ki lehet cserélni. Szerencsére nálunk erre nem volt szükség, ez egy olyan póló, amit még hosszú évekig hordani fogok.

Profit