Karácsonyi zene hallgatás, szobalány állás

Nem tudom, hogy ki hogyan van vele, de szeretem, ha ráhangolódom az ünnepekre. Hogy hogyan is teszem ezt? a továbbiakban elmesélem.

Az ünnepre hangolódás

Azt hiszem sok féle képen meg lehet tenni ezt. Van aki készít különleges italokat, mint például a tojáslikőr, vagy egyéb csokilikőröket. Ahogy közeledünk az ünnepek felé, úgy lehet a különböző süteményeket sütni, aminek az illata már bejárja az egész lakást, így igen csak jó hangulatot adva. De arra is van megoldás, amíg nem érezzük a sütemények friss illatát. Hogyan lehet ezt megoldani? Egészen egyszerűen, hiszen ma már lehet kapni számtalan illatú illó olajokat, különböző füstölőket.

A munkahelyen való ünneplés

salzburg-708757_640Azok, akik olyan helyen dolgoznak, hogy megengedett az, hogy esetleg egy kicsit a környezetüket feldíszítsék, nekik ez is plusz lehetőség lehet. Persze sok állásban erre nincs lehetőség, mert mondjuk olyanok az adottságok.

A legszerencsésebbek talán azok, akik a vendéglátó egységben dolgoznak, hiszen ott biztosan fel van minden egy kicsit díszítve. Mint mindennek persze ennek is van hátul ütője, hiszen aki ebben a szakmában dolgozik, nem számít, hogy ünnep van, vagy sem, nekik munka van. A pincéreknek ugyan úgy fel kell szolgálni az ételt, míg a szakácsnak ugyan úgy meg kell főznie. Sokan döntenek az mellett, hogy az ünnepeket máshol töltik, valahol nyaralnak, így a szobalány állásra jelentkezőknek is biztosan akad munkájuk.

Van akit a kényszer, és a munka visz rá arra, hogy ne itthon töltse a karácsonyt, és van akinek az a karácsonyi ajándék, hogy elutaznak. Mindenki maga dönti el, hogy mi e legjobb a számára.

 


Profit